Kiderült valami igazán meglepő az évmilliárdokkal ezelőtt élt baktériumokról
Egy friss kutatás szerint jóval előbb képesek voltak oxigént használni a baktériumok, mint ahogy az nagy mennyiségben rendelkezésre állt volna a Földön.
Egy friss kutatás szerint jóval előbb képesek voltak oxigént használni a baktériumok, mint ahogy az nagy mennyiségben rendelkezésre állt volna a Földön.
Egy korábbi, sokat kritizált elméletet helyeztek új megvilágításba a Stanford Egyetem kutatói, és úgy tűnik, egy, a vízcseppek által keltett mikrovillám lehetett az élet első szikrája a Földön.
A Bristoli Egyetem kutatói szerint 250 millió év múlva olyan forróság lesz a Földön, hogy azt nemcsak az ember, de egyetlen emlős sem fogja tudni elviseni.
Brit kutatók egyelőre nem tudták megállapítani, hogy fosszília-e, amit Gabonban találtak. Ha igen, akkor a Földön az összetett életforma a most ismertnél 1,5 milliárd évvel korábban alakulhatott ki.
Amerikai kutatók olyan körülményeket teremtettek a laboratóriumban, amilyen 3,5 milliárd évvel ezelőtt uralkodhatott a Földön. Aztán elkezdték a kísérletezést, ami izgalmas eredményeket hozott.
Egy nemzetközi kutatócsapat érdekes eredményre jutott azzal kapcsolatban, hogy nagyjából 3,5 milliárd évvel ezelőtt hogyan jöhettek létre az első, mikroszkopikus életformák a Földön.
Az Ausztrál Nemzeti Egyetem tudósai által szerdán publikált kutatás arra a megállapításra jutott, hogy a mintegy 600–540 millió évvel ezelőtt élt Ediacara biota csoporthoz tartozó nagy, lágytestű állatok az óceán fenekéről származó baktériumokat és algákat ettek.